„Ahol jól érzem magam, akkor is, ha nem!” – rajzom elkészülése

Az "Ahol jól érzem magam, akkor is, ha nem!" című színes ceruzarajzom egy olyan helyet ábrázol, ahol egyszerre szeretek tevékenykedni, ugyanakkor a megnyugvásra is tökéletesen megfelel.

Lényegében ez a hely az, ahol élek és alkotok. A cím számomra azt jelenti, hogy létezik egy belső tér, ahová akkor is vissza tudok húzódni, amikor a külvilág éppen zavaros, bizonytalan vagy fájdalmas, és ezt a visszahúzódást, ez a környezet is maximálisan támogatja.. Ebben a rajzban ezt a menedéket próbáltam megfogalmazni: nem egy tökéletes, hibátlan hely, hanem egy olyan közeg, ahol a nehéz érzések is helyet kaphatnak, mégis van bennük valami elfogadó.

A hangulat, amit meg akartam jeleníteni, egyszerre melankolikus és reményteli. A világ, amit ábrázolok, tele van apró részletekkel: organikus formákkal, ismétlődő motívumokkal, amelyek a gondolatok és érzések körkörös, néha visszatérő természetét idézik. Szerettem volna, ha a néző is úgy érzi, kicsit el tud veszni ebben a térben, miközben mégis biztonságban marad.

Ebben a rajzban is fontos volt, hogy a vonalak és a tónusok lassan, türelmesen alakuljanak ki, mintha maguk az érzések ülepednének le a papíron.

Rajz készítésének lépésről lépésre folyamata

A rajz elkészítését egy könnyű, laza vázlattal kezdem, HB-s ceruzával, csak a fő arányokra és a kompozíció elrendezésére figyelve. Először meghatározom a kép fókuszpontját, majd egyszerű geometriai formákra bontom a témát (körök, oválisok, téglalapok), hogy stabil alapot kapjak. Ezután finomítom a körvonalakat, pontosítom a fő alakokat, és ellenőrzöm az arányokat, mielőtt a részletekbe mennék.

A tónusok felépítéséhez többféle keménységű ceruzát használok (2H-tól 4B-ig), és rétegezve satírozok: először nagyon világos, egyenletes rétegeket viszek fel, majd fokozatosan sötétítem az árnyékos részeket. A satírozást párhuzamos, majd keresztirányú vonásokkal végzem, ügyelve arra, hogy a vonalak kövessék a forma ívét. A tónusok lágy keveréséhez papírceruzát vagy puha árnyékoló szivacsot használok, de mindig megőrzöm a legvilágosabb részeket a kiemelések számára.

A színek kiválasztásánál először egy szűk, harmonikus palettát döntök el: meleg és hideg árnyalatokat párosítok, hogy kontrasztot és mélységet teremtsek. Világos, áttetsző rétegekkel kezdem, majd egymásra építve erősítem a színeket, ügyelve arra, hogy a rétegek ne fedjék el teljesen az alattuk lévő tónusokat. A kiemeléseket radírral visszakaparva vagy fehér ceruzával, esetleg gél tollal erősítem meg, így a fényes felületek igazán kiugranak a sötétebb háttérből.

Folyamatosan hátralépek, hogy ellenőrizzem az összhatást, és ha szükséges, visszafogom a túl erős részleteket enyhe satírozással. A végén finom kontraszterősítést végzek: a legsötétebb árnyékokat mélyítem, a legfényesebb pontokat kiemelem, hogy a kompozíció egységes és fókuszált legyen.

A rajz elkészítése közben sokat tanultam arról, hogyan lehet technikai eszközökkel láthatóvá tenni egy nehezen megfogalmazható, belső állapotot.

A rajz kettőssége – a rendezett, "szép" felszín és a mögötte kavargó, kusza formák – a "jól érzem magam, akkor is, ha nem" állapotát tükrözi. A világosabb, nyitott részek a kifelé mutatott nyugalmat, a sűrű, sötétebb zónák pedig a belső nyugtalanságot hordozzák. A két réteg egymásra csúszása azt fejezi ki, hogy ez a két érzés egyszerre, egymást átszőve van jelen bennem.

Személyesen azt üzenem ezzel a rajzzal, hogy rendben van, ha nem mindig vagyunk jól, és hogy a belső feszültségeinkről is lehet őszintén, mégis finoman beszélni – akár képeken keresztül.